2017. október 27. és november 6. között rendezzük meg

a 48. (és immár 20. alkalommal nemzetközi)

Ortvay Rudolf Fizikai Feladatmegoldó Versenyt.


Kedves Kollégák!

Kérjük azokat a kollégákat (kutatókat, oktatókat, tanárokat, diákokat), akiknek a versenyen kitűzésre alkalmas feladatuk van, legkésőbb október 16-ig (de akár már holnap) küldjék el a dgy4242@gmail.com ÉS a cserti@elte.hu címre. Kérjük, hogy ha a feladatban képlet is szerepel, azt lehetőleg LaTeX kódolással gépeljék be a szövegbe.
Megköszönjük, ha a feladat magyar szövegéhez a “hivatalos” angol szöveget is mellékelik, valamint ha egy rövid megoldási vázlatot is küldenek. A feladatok kitűzőit egyben megkérjük, hogy vállalják el a beérkező megoldások értékelését, pontozását is. (Ha ez valamiért – pl. külföldi út miatt – nem lehetséges, a zsűri megszervezi a javítást.)

A feladatok október 27-én délben jelennek meg magyar és angol nyelven a verseny weblapján (ahol a részletes szabályok már most is olvashatók): ortvay.elte.hu

Várjuk a feladatokat! A verseny eredményhirdetése december 7-én lesz az ELTE lágymányosi épületében. A díjkiosztás után a legjobb megoldó (ennek hiányában a feladat kitűzője) ismerteti az egyes feladatok megoldását.

Minden feladatkitűzőt, megoldót, próbálkozót és mezei érdeklődőt szeretettel várunk!

A szervezők nevében:

Dávid Gyula