Száz éve, 1919. április 8-án hunyt el Eötvös Loránd fizikus, geofizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, államférfi. A százesztendős évfordulóról – az UNESCO-val való együttműködésben – „Eötvös Loránd-emlékév” keretében emlékezünk meg, amelyet a magyar és nemzetközi szakmai közönség gazdag programsorozattal tölt ki (https://eotvos100.hu).

Ebből az alkalomból az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet műveltségi versenyt hirdet középiskolások számára, amelynek célja Eötvös Loránd életének, tudományos munkásságának megismerése, megismertetése, a korszak kulturális környezetébe ágyazva. Így – természettudományi kérdések és feladatok mellett – a résztvevők számíthatnak történelmi és irodalmi kérdésekre is.

A versenyen négyfős csapatok indulhatnak. A magyarországi és a határon túli középiskolák nappali tagozatra járó, 9. osztályos és idősebb tanulóinak jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet. A verseny nyelve magyar.

A verseny kétfordulós.

Az első forduló több részből áll. A versenyzőknek on-line feladatokat kell megoldaniuk számítógépen, mobiltelefonon, táblagépen. A második fordulóba bejutott csapatok tagjai – immár személyesen – egy komplex vetélkedőn vesznek részt.

Nevezési díj nincs.
Nevezni a regisztrációs adatlap kitöltésével lehet, mely itt lesz elérhető 2019. szeptember 9-től:

http://vetelkedo.eotvos100.hu

A verseny 2019. szeptember 20-án (pénteken) indul. Egy iskolából több csapat is nevezhet.

A döntő időpontja 2019. november 23., helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia. A vidékről, illetve a határon túlról érkező csapatok (4 fő versenyző és 1 fő kísérő tanár) utazási költségét térítjük. Szükség esetén szállást biztosítunk.
A győztesek a szervezők és a szponzorok által felajánlott értékes díjakat kapnak.
A versenyhez ajánlott irodalom az eotvos100.hu honlapon található.

A versennyel kapcsolatos informatikai kérdésekkel Márkus Zsolthoz és Veres Miklóshoz, az egyéb kérdésekkel Ujvári Sándorhoz és Molnár Lászlóhoz fordulhatnak az alábbi e-mail címeken:

markus.zsolt@sztaki.mta.hu

veres.miklos@sztaki.mta.hu

ujvasa36@gmail.com

astromol@gmail.com

A nevezési határidő: 2019. szeptember 19.

Várjuk a jelentkezéseket!

A Versenybizottság