Radnai Gyula, Fizikai Szemle, 1994

• Tények, képek, gondolatok

1894 nevezetes dátum a magyar tehetségkutatás történetében. Ebben az évben jelent meg a Középiskolai Matematikai Lapok első évfolyama, és rendezte meg a Mathematikai és Physikai Társulat első tanulóversenyét.

Idén, 1994-ben ünnepeljük mindkét fontos esemény centenáriumát. S még egy harmadikét is: ebben az évben lett Magyarország kultuszminisztere Eötvös Loránd. Ez az esemény szorosan összefügg a tanulóverseny megindításával és éreztette hatását a Középiskolai Matematikai Lapokon is. Eötvös félévre vállalta a miniszterséget, de a Lapok és a Verseny ma is fennáll és betölti azt a szerepet, amit alapítói szántak nekik a matematikai és fizikai tehetségek felfedezésében.

Mindenki ismeri Eötvös Loránd időskori képét. Érdemes mellé tenni Eötvös Loránd fiatalkori képét. A nyílt tekintet ugyancsak magabiztosságot sugall, de az arckifejezésből hiányzik minden gyanakvás, inkább erőt sugároz és bizalmat ébreszt. Valamint megsejthettünk abból a karizmatikus személyiségből, amelyik annyira magával tudta ragadni egykori szaktársait. Eötvös Loránd harminc éves korában lett a nyugdíjba menő Jedlik Ányos utóda a kísérleti természettan tanszéken.

A Társulat matematikus alelnöke volt Kőnig Gyula. Eötvösnél egy évvel fiatalabb. Heidelbergben ismerték meg egymást, egyetemista korukban, amikor Helmholtz előadásait hallgatták. Jónevű Kőnig Győrben a bencésekhez járt (Kőnig volt a jobb tanuló…). Egyszerre doktoráltak Heidelbergben – Eötvös fizikából, Kőnig matematikából -, s együtt határozták el, tűzték ki életcélul a magyar tudomány színvonalának európai rangra emelését.

Amikor a Társulat megalakult, Eötvös volt Budapesten a Tudományegyetem rektora, Kőnig pedig a Műszaki Egyetemé. Ugyancsak a budapesti műszaki egyetemen tanított matematikát Rados Gusztáv, Felix Klein tanítványa, később barátja, a Társulat matematikai titkára. Kőnig Gyula “jobbkeze” volt már akkor. Eötvös Loránd “jobbkeze” viszont Bartoniek Géza volt, a Társulat fizikus titkára a megalakulást követő néhány évben. Eötvös kedvenc tanítványa, majd barátja, aki rajongott Eötvösért. Nagyon valószínű, hogy valahogyan hosszú időre emlékezetessé kellene tenni Eötvös miniszteri kinevezését.

Eötvös távollétében a két alelnök: Kőnig és Schmidt Ágoston (piarista fizika tanár) valamint a két titkár: Rados és Bartoniek alkották a Társulat vezetőségét. Összeültek, s az alábbi két határozatot hozták 1894. június 22-én:

1. Gratuláló “feliratot” intéznek Eötvöshöz, melyet a Társulat minden tagja aláír. (A sok lapból összefűzött becses iratot ma az MTA Levéltárában őrzik.)
2. Tanulóversenyt indítanak matematikából és fizikából, minden év őszén az abban az évben érettségizett diákok számára. Egyfajta “tehetség-felmérő” versenyt, hogy lássák az egyetemi tanárok, kik is kerültek be akkor az egyetemre. Az elő és második helyezettet fogják díjazni: Báró Eötvös Első-díj és Báró Eötvös Második-díj lesz a díjak neve. A díjakkal pénzjutalom is jár, melyet a Társulat fedez egy erre a célra elkülönített pénzalap kamataiból.

Mindenki indulhat a versenyen, aki abban az évben érettségizett, nincs korlátozva az egy iskolából induló versenyzők száma. Másrészt minden magukkal hozott könyvet, füzetet, jegyzetet használhatnak a versenyzők. A feladatokat úgy állítja össze a versenybizottság, hogy a tárgy “művelésében” való jártasságot mérjék, ne a tárgyi tudást. Ez a célkitűzés emelte ki a versenyt a többi tanulmányi verseny közül, ennek köszönheti a verseny máig meglévő jó hírét. A célkitűzés helyességét a versenyt nyert diákok későbbi tudományos karrierje igazolja. Lássunk néhányat közülük!

Első alkalommal jó száz éve, 1894 őszén rendezték meg a versenyt. Az első nyertes Seidner Mihály volt, aki Losoncon, az ottani “m. kir. Állami főgymnasiumban” érettségizett, mint Winter József tanítványa. (Winter Józsefnek még két alkalommal volt versenynyertes tanítványa: 1901-ben és 1906-ban. Igazi nevelő tanár lehetett.) Seidner Mihály gépészmérnökként fejezte be tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, s az energiagazdálkodás terén szerzett nevet magának itthon és külföldön. A diósgyőri gépgyár energiaellátására tervezett vízierőművet, és az ő szabadalmai szerint oldották meg a Ganz-Kandó mozdonyok fázisváltóinak folyadékhűtését. Végülis 1959-ben, 84 éves korában, több, mint hat évtizeddel azután, hogy elnyerte az első Báró Eötvös-díjat, egész életművéért Kossuth-díjat kapott. Abban az időben a Kossuth-díj volt a tudományos munkáért járó egyik legnagyobb kitüntetés Magyarországon.

1896-ban, a Millenniumi ünnepségek éppen befejeződtek, amikor megnyerte az egyik Báró Eötvös-díjat Zemplén Győző Fiuméból. Igaz, akkor már nem Fiumében, hanem Budapesten lakott, az Eötvös Kollégiumban, melynek igazgatását Bartoniek Gézára bízta Eötvös Loránd. Az Eötvös Kollégiumot Bartoniek világhírűvé fejlesztette, a tanulóverseny szervezésére, a versenybizottságban való részvételre azonban már nem vállalkozhatott. A verseny így hosszú időre tiszta matematika-versennyé alakult át. A versenybizottság Kőnig Gyula vezetésével a matematika művelésére való rátermettséget vizsgálta, eredményesen. Zemplén Győző, az Einsteinnel egyidős fiatal tudós Göttingában Felix Klein, Párizsban a Curie házaspár, itthon Eötvös Loránd bizalmát élvezte. Az ő számára hozták létre a Műegyetemen az elméleti fizika tanszéket, melyet halála után nem is töltöttek be mással. Zemplén Győző 37 éves korában halt meg, elesett az első világháborúban.

1897-ben Fejér Lipót nyert Báró Eötvös-díjat. Ő nem kis részben tanárának köszönheti, hogy ide eljutott. Pécsett az a Maksay Zsigmond tanította, akinek néhány év alatt három tanítványa is nyert a versenyen. Maksay beszélte rá Lipót édesapját, hogy érdemes fiát matematikai pályára adnia. Kellett is a meggyőző szó, hiszen elemi iskolában még korrepetálni is kellett a kis Weiss Lipótot számtanból. Már egyetemista volt, amikor nevét Weissről Fejérre magyarosította. Akadt persze néhány ember, aki nem örült ennek: többek között Herman Schwarz professzor Berlinben, akinek Leopold Weiss volt a legkedvesebb tanítványa. (Micsoda dolog ez: megbontani egy ilyen szép – schwarz und weiss – szimmetriát?) Több mint fél évszázaddal később Fejér Lipót is megkapta a Kossuth-díjat. Mindjárt az első évben – 1948-ban – amikor az 1848-as forradalom centenáriumára létrehozták.

Fejérrel egyidős, hozzá hasonlóan világhírű matematikus volt Riesz Frigyes. Győrben, ugyanabban a bencés gimnáziumban érettségizett, ahol annak idején Kőnig Gyula, vagy még régebben Farkas Gyula tanult, s ahol egy évig még Jedlik Ányos is tanított a reformkor idején. Riesz is kapott Kossuth-díjat, kétszer is, de nem nyert Báró Eötvös-díjat. Ugyanis nem indult a versenyen. – “Akkor én már Zürichben voltam, az ETH-n, de amikor megírták otthonról a feladatokat, nekiültem és egy fél óra alatt megoldottam őket!” – magyarázkodott mindig, amikor hiányolták nevét a versenynyertesek közül. (Jól mutatja az Eötvös Verseny presztízsét, hogy még Riesz is szükségesnek tartotta mentegetni magát.) Ki nyerte hát az Eötvös versenyt abban az évben, amikor Riesz érettségizett?

Kármán Tódor. Kármán Mór fia, akit apja az általa létrehozott gyakorló iskolába, a “Mintagimnáziumba” íratott, s amikor kiderült, hogy milyen tehetséges matematikus a fia, Budapest egyik legjobb matematikatanárát: Beke Manót hozatta oda a Mintába. Kármán Tódor nemcsak jó matematikus, de jó szervező is volt – ezt talán apjától örökölte – és rendkívül sikeres mérnök lett belőle. Az Egyesült Államokban létrehozta a Jet Propulsion Laboratóriumot, melynek azután a második világháborús amerikai légierő kifejlesztésében lettek elévülhetetlen érdemei. Nemrég még középiskolában is tanították a Kármán-féle örvénysort talán újra előkerülhet, ha a jelenségközpontú tárgyalás válik ismét fontossá a tanításban. Kármán Tódort, az aerodinamika szakértőjét harminc egyetem választotta díszdoktorának, többek között a BME is. Öregségére minden díjat, amit csak kaphat az Egyesült Államokban egy megbecsült tudós, ő megkapott. Csak memóriája romlott el kissé; önéletrajzában úgy emlékszik, hogy Neumann János is nyert Eötvös Versenyt. Sajnos téved. Neumann János azért nem nyerhetett Eötvös Versenyt, mert abban az évben, amikor ő érettségizett, nem volt Eötvös Verseny.

Az első világháború végén három egymást követő évben: 1919-ben, 1920-ban és 1921-ben nem rendeztek versenyt. Sem az 1921-ben érettségizett Neumann János, sem az 1920-ban érettségizett Wigner Jenő vagy Orowan Egon nem indulhatott Eötvös Versenyen. A második világháború végén négy egymást követő év: 1944, 1945, 1946 és 1947 maradt ki a versenyek sorából. Csak példaképpen néhány név az ekkor érettségizettek közül: Marx György, Nagy Károly, Csikai Gyula, Keszthelyi Lajos, Náray Zsolt, Berényi Dénes, Gyarmati István, Kiss Dezső, Izsák Imre.

Ki tanította a fizikát Wignernek és Neumannak a Fasorban? Mikola Sándor. Az ő nevét őrzi ma a 15-16 éves tanulók számára évente kiírt fizikaverseny, melynek döntőit Gyöngyösön és Sopronban abban az Evangélikus Líciumban rendezik, ahova Rátz és Mikola jártak középiskolába. És Mikola nevét őrzi az a Társulatunk által évente kiadott díj is, melyet a legjobban kísérletező fizikatanárok kapnak. Rátz László nevét a matematikatanárok évenkénti vándorgyűlése őrizte meg.

Itt kell említést tennünk egy harmadik kiváló tanárról: Károly Ireneusz József-ről. Premontrei szerzetes, Eötvös Loránd híve és csodálója, nagyváradi fizikatanár volt. Schmidt Ágoston halála (1902) után őt választották a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus alelnökének. Az ő idejében az Eötvös Verseny már tiszta matematikaverseny volt, ezért elhatározta, hogy ugyanazokkal a feltételekkel, amik már beváltak matematikából, megindít egy fizikaversenyt is. Saját pénzéből ajánlott fel annyit, hogy annak a kamataiból lehetett díjazni a nyerteseket. Felkért egy háromtagú versenybizottságot (elnök: Eötvös Loránd, tagok: Bartoniek Géza és Mikola Sándor), hogy tűzzék ki a feladatokat és értékeljék a versenyzők megoldásait. Első alkalommal 1916 őszén megrendezték a Társulat fizikai tanulmányi versenyét.

Ki nyerte meg az első alkalommal kiírt fizikaversenyt? Jendrassik György, a Ganz későbbi főmérnöke, dízelmotorok tervezője, a magyar gázturbina kifejlesztője. Hazai karrierjét a második világháború törte igazán ketté, 1947-től kezdve – Szent-Györgyi Alberthez, Bay Zoltánhoz, Békésy Györgyhöz hasonlóan – ő is külföldön gyümölcsöztette tudását, tehetségét. Aki pedig Jendrassik mögött a második helyen végzett 1916-ban, annak már 1920-ban menekülnie kellett az országból. Szilárd Leó tevékenységére, jelentőségére mostanában figyelt fel újra a világ, amikor megjelent a róla szóló “Genius in the shadows” (Zseni – árnyékban) című könyv. Dicséretben részesült Korodi (Kornfeld) Albert, Wigner Jenő mellett a másik nagy öreg, ma is élő tudósunk.

Micsoda szerencsés kézzel nyúltak Eötvösék ehhez a versenyhez! Még a következő évben is sikerült igazgyöngyökre lelniük: 1917-ben Sztrókay Pál lett az első, Náray-Szabó István pedig a második helyezett.

Sajnos 1919-ben Eötvös Loránd meghalt. Egy korszak zárult le ezzel az évvel – nemcsak a magyar történelemben, de a fizika történetében is. Tehetséges magyar fiúk és lányok mentek el, s maradtak külföldön, ott váltak elismert, híres tudósokká. Kármán Tódor, Hevesy György, Szilárd Leó, Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede, Kürti Miklós és még sokan mások. Legfeljebb a középiskolát fejezték be itthon és ha lehet, megnyerték valamelyik érettségi utáni tanulóversenyt matematikából vagy fizikából. Esetleg mindkettőből, mint például Teller Ede 1925-ben, 17 éves korában. Ő a matematikai Eötvös Verseny első díját két másik diákkal megosztva nyerte. Egyikük később ugyancsak fizikus lett, s némi kitérő után szintén az Egyesült Államokban vált elismert tudóssá. Tisza László, a szuperfolyékony He-II tulajdonságait szemléletesen értelmező kétfolyadékos modell s még számos kreatív gondolat szülőatyja ma Massachusetts-ben tölti nyugdíjas éveit s akárcsak Teller Ede, gyakran hazalátogat.

Az érdekesség kedvéért említsük meg az egyetlen lányt is, aki a fizikai tanulóversenyek eddigi története során első helyezést tudott elérni. Székely Lilly 1929-ben nyert; ma valahol Ausztráliában él.

Az 1925-ös év nemcsak Teller és Tisza sikeréről nevezetes, hanem arról is, hogy ebben az évben jelent meg újra a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok. Az új főszerkesztő Faragó Andor lett, aki Fejér Lipót évfolyamtársa volt az egyetemen, matematikát és fizikát tanított előbb Sopronban, majd Budapesten, az azóta már megszűnt Zrínyi Gimnáziumban. Az ő kezdeményezésére közlik évente a Lapokban az elmúlt év legjobb megoldóinak fényképeit. A sors keserű fintora, hogy róla, az 1944-ben mártírhalált halt Faragó Andorról nem maradt fenn fénykép.

A második világháború után főleg Selényi Pál szorgalmazta a társulati Eötvös Verseny felújítását. Selényi is Eötvös feltétlen hívei közé tartozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a második világháborút követő években összegyűjtötte és német nyelven kiadta Eötvös Loránd összes megjelent művét. Valaha, fiatal kutatóként Eötvös Intézetében dolgozott, s még verset is írt arról a bensőséges hangulatról, amelyet ott átélt. Túlélvén a háborút – melyben két fiát is elveszítette – teljes energiáját Eötvös emlékének megőrzésére, a Társulat s a Verseny feltámasztására fordította. Nem kis szerepe lehetett abban, hogy amikor a Társulat külön Matematikai és külön Fizikai Társulatra vált szét, akkor a Fizikai Társulat örökölte Eötvös Loránd nevét, s az újra indított fizikai tanulóversenyt is Eötvös Lorándról nevezték el.

A fizikai Eötvös Verseny megindításában Selényi kiváló segítőtársra talált Vermes Miklósban, Mikola Sándor utódjában a fasori evangélikus gimnáziumban. A fáradt, betegeskedő Selényi csakhamar az elnöki tisztséggel együtt az egész verseny szervezését átadta Vermes Miklósnak, aki 1950-től kezdve 38(!) éven át szervezte mély hittel és odaadással, ugyanakkor sallangmentes, puritán egyszerűséggel a versenyt.

Az ő kívánságára vette át tőle a munkát 1988-ban e sorok írója, akkor már 16. éve tag a Versenybizttságban. Jelenleg a Versenybizottságnak az elnökön kívül még két tagja van: Gnädig Péter egyetemi docens és Károlyházy Frigyes egyetemi tanár.

Befejezésül említsünk meg néhány nyertes versenyzőt a második világháborút követő évekből. A kiválasztás természetesen önkényes; a kényszerűségből kihagyottak vannak mindig többen. Az érdekesség kedvéért azok közül válogattunk, akik egyben – az ugyancsak centenáriumát ünneplő – KöMaL megoldói voltak és fényképük is megjelent a Lapokban. Előre is elnézést kérünk azoktól, akik érdemtelenül kimaradtak a válogatásból.

Zawadowski Alfréd 1953-ban és 1954-ben nyert Eötvös-díjat. Ma a szilárdfizika elismert nemzetközi szaktekintélye, a BME Fizikai Intézetének vezetője, Állami-díjas akadémikus.

Szatmári Zoltán 1957-ben nyert Eötvös-díjat. Az atomreaktorok szakértője, jelenleg a BME Nukleáris Technikai Intézetének vezetője. A piarista diák 1978-ban kapott Állami díjat.

Mezei Ferenc 1960-ban kapott Eötvös-díjat. Az ELTE Kísérleti Fizika Tanszékéről került különböző nyugat-európai fizikai kutatóintézetekbe. Nyolc évet töltött Grenoble-ban, az utóbbi években Berlinben dolgozott. A Hahn-Meiter Intézet Tudományos Tanácsának elnöke. Most Budapesten az európai Katedra professzora az ELTE Atomfizikai Tanszéke mellett.

Nagy Dénes Lajos 1962-ben lett első az Eötvös Versenyen. Jelenleg a Központi Fizikai Kutatóintézetben, s ezzel párhuzamosan az ELTE Atomfizikai Tanszékén végez a Mössbauer-effektussal kapcsolatos kutatásokat.

Major János 1963-ban harmadik díjat nyert az Eötvös Versenyen. (Az első díjat Tichy Géza nyerte.) Major János évek óta Stuttgartban él, pozitronokkal végez anyagszerkezeti kutatásokat az ottani Max Planck Intézetben. Fia:

Major András szorgalmasan küldözgette Stuttgartból a megoldásokat a KöMaL Fizika rovatához, mígnem 1993-ban a német fizikai olimpiai csapat tagjaként elnyerte a kísérleti feladat legjobb megoldásáért járó díjat az Egyesült Államokban tartott Nemzetközi Fizikai Diákolimpián.

Gnädig Péter nyerte meg az Eötvös Versenyt 1965-ben. Az ELTE Atomfizikai Tanszékének docenseként ma ő a magyar fizikai olimpiai csapat vezetője, a KöMaL fizikus szerkesztője, és tagja az Eötvös Verseny Versenybizottságának is.

Szalay Sándor 1967-ben nyert Eötvös-díjat. Professzor az ELTE Atomfizikai Tanszékén és a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen. A kinti óriási számítógépek segítségével sikerült szép modelleket találnia az Univerzum szerkezetére. Kutatásainak kozmogóniai vonatkozásai nagy jelentőségűek. Akadémiánk tagja, Széchenyi-díjas.

Vankó Péter 1976-ban nyerte meg az Eötvös Versenyt. Ezután a BME-n végzett villamosmérnökként, s egy német ösztöndíjjal az elektronikában specializálta magát. Ekkor úgy döntött, hogy hazajön és középiskolai fizikatanár lesz. Azóta már két versenynyertes tanítványt nevelt az Árpád Gimnáziumban.

Katz Sándor, a hazai fizika egyik fiatal ígérete még csak az első évét fejezte be az ELTE fizikus szakán. Előtte három éven keresztül: 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban is nyert Eötvös-díjat, 92-ben és 93-ban éppenséggel az elsőt! 1993-ban elhozott egy első díjat az Egyesült Államokból, az ott rendezett Nemzetközi Fizikai Diákolimpiáról.