A fizika népszerűsítése középiskolások körében
Az atomoktól a csillagokig (röviden Atomcsill) című előadássorozat 2005 decemberében indult, a Fizika Évében. Az előadásokat a Fizikai Intézet oktatói és kutatói, valamint hajdan itt végzett fizikusok tartják, akik bemutatják a fizika modern, gyorsan fejlődő szakterületeinek legújabb eredményeit, valamint az ELTE-n folyó kutatásokat, amelyekbe akár a fizikushallgatók is bekapcsolódhatnak. Ismertetjük azokat a lehetséges tanulmányi utakat is, amelyeket a hazai felsőoktatás patinás, nemzetközi hírnévnek és elismertségnek örvendő egyeteme kínál a vállalkozó kedvű, érdeklődő fiataloknak. Nem titkolt szándékunk – a középiskolások érdeklődésének felkeltése mellett – a fizikatanároknak és más érdeklődőknek is bepillantást nyújtani a fizikai kutatások aktuális híreibe, a modern fizika frontvonalához tartozó újdonságokba.
Célunk elsősorban annak bemutatása, hogy a fizika ma is élő, fejlődő tudomány. Még az olyan lezártnak tűnő diszciplínákban is, mint a newtoni mechanika, születnek új, meglepő eredmények, amelyek az egész témakört más megvilágításba helyezik. Nem is beszélve a gyorsan fejlődő kísérleti technika, a hatalmas gyorsítók, a korábban sohasem látott óriási adattömegek feldolgozására képes számítógépes és képfeldolgozó rendszerek által ontott kísérleti adatokra épülő új elméletekről, amelyek a végtelen kicsi és a végtelen nagy objektumok, valamint az igen komplex jelenségek áttekintését és megértését teszik lehetővé.
Ezek az alapkutatási eredmények egyre gyorsuló ütemben kerülnek át az alkalmazásokba és így a mindennapi életbe. Ma már egyre inkább közhely, hogy ha nemcsak élvezni akarjuk a modern technika áldásait, hanem ennek a termékeit gyártó, sőt továbbfejlesztő, innovatív gazdasági rendszert akarunk kiépíteni, akkor ehhez a legfőbb kulcs a modern természet- és műszaki tudományokhoz értő, azokat alkalmazni tudó, kreatív értelmiség nevelése. Elengedhetetlen az is, hogy az e tudományokkal közvetlenül nem foglalkozó, művelt laikusok is értsék a modern természettudomány nyelvét, ismerjék eredményeit, meg tudják különböztetni a nyomtatott és elektronikus sajtó által ontott áltudományos ocsút a tudomány tiszta búzájától. Ehhez kívánnak hozzájárulni előadásaink.
Sorozatunk arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a modern fizika művelése nem csupán a gazdag országok hatalmas kutatóintézeteiben, milliárdokba kerülő nagyberendezések körül dolgozó több ezer fős kutatócsoportok tevékenysége. Bár e kutatásokban sok magyar tudós is részt vesz, a tudományt nem csak ilyen drága eszközökkel lehet művelni. Magyarországon, ezen belül az ELTE-n is dolgoznak olyan kutatócsoportok, amelyek a tudományos kutatás élvonalába tartoznak, eredményeiket nemzetközileg is számon tartják. Előadóink jelentős része e körből kerül ki – ők tudományterületük általános áttekintése mellett saját legfrissebb eredményeiket is ismertetik.
Törekvéseink nagy örömünkre találkoztak a hallgatóság igényeivel. Volt olyan alkalom, amikor 250 fő jött el az adott előadásra, de minimálisan 50 fő minden előadáson részt vett.
Igen sok középiskolás vált visszatérő hallgatónkká. Előadásainkat az utóbbi időben egyre több felnőtt érdeklődő is látogatja. Ez egyrészt sorozatunk növekvő ismertségét jelzi, másrészt arra utal, hogy programunk lassan átveszi a hajdani, TIT által szervezett természettudományos ismeretterjesztő előadások szerepét is. A középiskolás diákok mellett célközönségünk másik fő részét a középiskolai fizikatanárok alkotják.
Ezért 2011 tavaszától Az atomoktól a csillagokig előadássorozat akkreditált formában harminc órás, ingyenes pedagógus továbbképzést nyújt az érdeklődő tanárkollégák számára. (További részletek találhatók a http://pedakkred.oh.gov.hu/PedAkkred/Catalogue/CatalogueDetails.aspx?Id=3208 webcímen.)
Fontosnak tartottuk és tartjuk, hogy előadásaink anyaga eljuthasson azokhoz a diákokhoz, tanárokhoz és más érdeklődőkhöz is, akik nem tudnak személyesen jelen lenni a programon. Ezért az előadásokat az ELTE TTK Videostúdió munkatársai lelkes diákok közreműködésével videofelvételen rögzítik. E felvételek a sorozat indításától kezdve megjelennek és mindenki számára elérhetőek, letölthetőek honlapunkról (http://www.atomcsill.elte.hu). Emellett az utóbbi években már az interneten keresztül élőben is követhetőek az előadások (http://www.galileowebcast.hu/kozvetites.html). Egyes előadások írott formában is megjelentek a Természet Világa, illetve a Fizikai Szemle hasábjain.
Nehezen számszerűsíthető, de reméljük, hogy sorozatunk hatására tovább növekszik a természettudomány, ezen belül a fizika iránti érdeklődés, valamint a kutató és tanári fizika szakokra jelentkező, jól képzett hallgatók száma. Emellett úgy érezzük, hogy a sorozat a hazai tudományos ismeretterjesztés rangos és meghatározó elemévé nőtte ki magát.
Király Andrea, Dávid Gyula, Csordás András, Cserti József