Kedves Kollégák!

A hagyományokat folytatva ez év augusztusában ‒ 21. és 24. között ‒ rendezi meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat a magyar fizikusok és a fizikatanárok legnagyobb, háromévenként szervezett hazai találkozóját, a

Magyar Fizikus Vándorgyűlést.

A találkozó helyszíne Sopron, a Soproni Egyetemnek a Lővérekben fekvő kampusza. Sopron nemcsak szubalpin klímájáról és látnivalóiról nevezetes, hanem iskoláiról és a fizika történetében játszott szerepéről is. A soproni líceum diákja volt Mikola Sándor, Rátz László és Vermes Miklós. A soproni egyetem jogelődjének, a selmecbányai akadémiának volt a tanára Christian Doppler, Simonyi Károly pedig Sopronban építette meg első részecskegyorsítóját.

A plenáris és a szekciókban elhangzó előadásokban, valamint a kiállított posztereken első kézből tájékozódhat az itthon és külföldön dolgozó magyar fizikusok elmúlt három évben elért kiemelkedő kutatási eredményeiről.

A magyar fizikus közösség számára különösen fontos, hogy ebben az évben emlékezünk meg Eötvös Loránd halálának 100. évfordulójáról. A Vándorgyűlésen is hangsúlyosan fog megjelenni Eötvös munkásságának aktualitása.

További információ található a Fizikus Vándorgyűlés http://elft.hu/fizikusvandorgyules/ címen megnyíló honlapján.

Üdvözlettel:

Sólyom Jenő